BALZAC

Goriot apó

(1834-1835)


Csak egy ilyen ember írhatta meg a modern epopeiát. Át kellett mennie a csődbejutáson  kellett félretaposott cipőben járnia Párizs kövezetén, hogy megismerje az élet nyomorúságait, és lábra állíthassa a Goriot-k  a Rastignacok örökkévaló típusait szereplője volt a pénz drámájának  analizálta a szenvedélyeket, melyek a jelenkori komédia alakjait mozgatják  ide-oda lebegett az összes szélsőségek, a hit és a tudomány, a romantizmus és a naturalizmus között. Ő hangoztatta elsőnek a környezet döntő hatását az egyénre, belevitte a regénybe a megfigyelés és a kísérletezés módszereit. Ez az, ami a század lángelméjévé teszi. (ZOLA)

A történetíró a francia társadalom lesz, nekem csak az a dolgom, hogy az írnoka legyek. Ha leltárba szedem a bűnöket és erényeket, csokorba gyűjtöm a szenvedélyek fő tüneteit, s jellemeket rajzolok, kiválasztva a Társadalom legjelentősebb eseményeit, típusokat alkotva több egynemű jellem vonásainak egyesítésével, talán sikerül megírnom azt a történelmet, melyről a historikusok általában megfeledkeztek: az erkölcsök történetét" - így fogalmazta meg nagyszabású vállalkozásának célját az Emberi színjáték előszavában Balzac, az irodalom gályarabja" (Lamartine), aki típusaival, erkölcsrajzával az egész társadalmat akarta folyamatában, mozgásában ábrázolni. Elemző módon, a tények józan, illúziótlan szemléletével fiktív eseménysorokba sűrítette korának valóságát. Az Emberi színjátékkal megteremtette a totalitásra törő (realistának nevezett) regényciklust.

Balzac meghatározott történelmi idő írnoka": az 1816 és 1848 közötti francia társadalom körképét, a Napóleon utáni idők illúzióvesztését mutatja be. Fölfedezi azt, hogy az egymásra következő történelmi korszakokat a kalandjaik révén egymással kapcsolatban álló szereplők sora képviselheti; ezt az egymásutániságot egymásmellettiséggé változtatja. A korabeli társadalom lefestését a szereplők visszatérése teszi lehetővé: ennek a technikának az az előnye, hogy általa ellipszis jön létre a regényben, ami a különben mérhetetlenül hosszú elbeszélés jelentős lerövidítésének eszköze" (Michel Butor). Éppen a Goriot apó írása közben merült föl a ciklikus szerkesztés gondolata az íróban: a hősök - egy nagyobb történelmi folyamat részeseiként - visszatérnek más művekben, így lesz a regényciklus egymáshoz kapcsolódó, de önállóan is teljes művek rendszere. Az író kijelöli a tárgyköröket: beosztása szerint az Emberi színjáték erkölcsi, filozófiai és elemző tanulmányokból" áll, ezeket a hely és az ábrázolt történet jellege szerint osztja jelenetekre". Az erkölcsi tanulmányok" alciklusokra osztott elrendezése is jellemző: Jelenetek a magánéletből (26.: a Goriot apó); Vidékiek Párizsban (49.: Elveszett illúziók); Jelenetek a párizsi életből (59.: Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága; a 60./csak tervben/: Vautrin utolsó színeváltozása). A Goriot apóban 35, az Elveszett illúziókban 116, a Kurtizánokban már 135 olyan figura szerepel, aki más művében is visszatér. A bő valóságanyag hiteles tájékoztatást nyújt, Taine véleménye szerint információgazdagságával az Emberi színjáték - Shakespeare és Saint Simon művei mellett - a legnagyobb tárháza a dokumentumoknak, melyeket az emberi természetről valaha is készítettek". Rastignac 14 regény, elbeszélés mellék- vagy főszereplője; Vautrin nagy trilógiáját a ciklus karrierista főalakjainak regényei alkotják (Goriot apó - Elveszett illúziók - Kurtizánok), de nyomon követhetjük Bianchon tekintélyes orvossá válását, Nucingenék családi életének alakulását is. Balzac a párhuzamok és ellentétek módszerével ábrázolja a változó folyamatokat; az egész - egységes értékrendű - ciklust átszövi az azonos motívumhálózat, jellegzetes pl. a vidék és Párizs szembeállítása, a siker és kudarc váltakozása, a társadalmi hullámzás fenn és lenn között. A középponti értékkategória a siker, az érvényesülés, ezért foglalkoztatja az írót pl. a tehetséges fiatalok életlehetősége, előrejutása, önmegvalósítása; a felemelkedésért más-más árat kell fizetniük az ambiciózus (vidéki) fiatalembereknek ( pl. Rastignac és Rubempré sorsalakítása), de variációsorozatban rajzolja meg a modern élet kóborlovagjait" - a kalandorszellem" megjelenését - is: a kor híres krakélerei" (Ajuda-Pinto), a sárgakesztyűs kalózok" (de Marsay, Maxime de Trailles) általában elkorcsosult nemesek". Napóleon példája, mítosza hajtja a feltörekvő fiatalokat - Babits írja a záróképben megjelenő Rastignacról: Ahogy a Pére-Lachaise magasáról az alatta elterülő Párizsnak lekiáltja: A nous deux maintenant! Óda Napóleon szelleméhez". Innen ered az élet meghódításának szimbólumává váló Párizs új Babilon-mítosza" is. (A csábító, ellenállhatatlan városban természetesen a városnegyedek is a társadalmi helyzetet tipizálják - a Goriot apóban pl. a panzió Neuve-Sainte-GeneviÁve utcája és a Beauséant-palota Saint-Germain negyede között áthidalhatatlan a szakadék.)

A közelmúltba helyezett történetekkel Balzac saját jelenének erkölcsi világát tükrözi. Semmi más nem érdekli a kor emberét, csak a pénz; így az író a pénz hatalmának himnuszát és homéroszi eposzát énekli meg"; műveiben alig akad olyan fejezet, ahol ne szerepelnének árak, örökségek, váltók; az uzsorás Gobseck a (szereplők által) legtöbbet emlegetett és leggyakrabban látogatott Balzac-hős. (A számok, vagyoni egyenlegek egy új mitológia, egy új csodavilág varázsigéi és orákulumai", Hauser.)

A szereplők hangoztatják is értékrendjüket: Egyetlen materiális dolog van, amelynek értéke eléggé biztos ahhoz, hogy érdemes legyen törődni vele  az arany magában hordja az összes emberi erőket" (Gobseck); ez határozza meg az erkölcsöt - Vautrin-Herrera az Elveszett illúziókban ugyanezt oktatja Luciennek: az erkölcs ma már ismeretlen", a társadalom nem az igaz istent imádja, hanem az aranyborjút". A pusztító hatású arany megmérgezi az emberi viszonyokat, feldúlja a családi életet, pusztán érdekkapcsolatokat tételez fel. Istenben is meg a pénzben is egyszerre nem lehet hinni - a pénz így Isten pótszerévé válik. És éppen ezért: mert valóságfeletti princípium, mert vallásnak a tárgya, sajátja egyben az a tendencia is, hogy öncéllá nőjön  a credo kreditté, a hiszekegy hitelezz-zé lőn" (Friedell). Még Goriot apó is tisztában van azzal, hogy minden a pénztől függ, még az is, hogy leányaink vannak". Két lánya viszonyát a féltékenykedés határozza meg, életüket pedig a szeretőikért (és a házasságtörő kapcsolataikhoz szükséges pénz előteremtéséért) zajló küzdelem tölti ki.

Gyergyai Albert óta sok elemző követte nyomon Goriot vagyonának kerengését". Mivel a pénzmozgást Balzac zárt rendszerűnek mutatja be, az arany útja ugyanúgy vizsgálható a művek során keresztül, mint az alakoké. (Goriot az élelmiszerhiány kihasználásával, spekulációval szerzett vagyonát két lánya között szétosztja; tőlük szeretőikhez kerül, majd Gobseckhez, akitől Esther, a kurtizán örökli. A lány nem is tud erről - mindenét Lucien de Rubempréra hagyja, akinek öngyilkossága után sógora, David Séchard és annak gyermekei az örökösök, Elveszett illúziók - Kurtizánok tündöklése.) Vautrin (élettapasztalata alapján) állítja, hogy aki gazdag, erényes", a vagyonokban rejlik az ultima ratio mundi"; a látható ok nélkül keletkezett nagy vagyonok titka olyan bűn, mely feledésbe ment, mert ügyesen követték el": Beauséant-né véleménye szerint a hatalom kulcsa a siker", ez a társadalom másik mozgatórugója - de feltételezi a legfőbbet, a pénzt.

Bár az író személy szerint sajnálja a jó társaság" hanyatlását, tudja, hogy az arisztokrácia felett eljárt az idő. Az érvényesülés feltételeit az előkelő társaság diktálja ugyan - az aranyos szalonokba bebocsáttatást nyerni fölért egy főnemesi pátenssel" -, a divatot meg a legelegánsabb hölgyek" (Langeais hercegasszony, d'Espard márkiné, a Grandlieu dámák); de a nemesek is pénzt akarnak - a (spekuláción meggazdagodott) vagyonosok meg, bármi áron, de bekerülni a hatalomba -, ezért születik a sok mésalliance. (A parvenük lenézett feleségei is operapáholyt tartanak fenn -  Delphine -, és szerelmi ügyekben a kékvérűek" vetélytársai.) A gyors meggazdagodás problémáját e pillanatban ötvenezer fiatalember igyekszik megoldani fel kell falniuk egymást, mint az egy fazékba zárt pókoknak, tekintve, hogy nincs ötvenezer jó állás" (Vautrin).

A Goriot apó jelenet a magánéletből" (bár a párizsi élet" ciklusba is tartozhatna); ötletét Balzac először feljegyzésben rögzítette: Egy derék ember, akinek 600 frank évjáradéka van, polgári panzióban él. Lányai tették tönkre, akiket 50-50 ezer frankos évjáradékkal adott férjhez. Úgy hal meg, mint egy kutya."

A kalandregényre épülő társadalmi regény valós térben, valós időben játszódik. Középpontjában Eugéne de Rastignac alakja áll; az ő karrier-regénye - karrier-kezdeti helyzetbe kerülése - fogja össze a két irányban elágazó cselekményt: a Vautrin-féle bűnügyi történetet és Goriot szenvedélyregényét; térben pedig a város két pontját, a Vauquer-panziót és a Beauséant-palota világát - így nemcsak a város, hanem a társadalom két pólusát is: a nyomor és a fényűzés miliőjét. A regénykonstrukció alapja a főszereplő-hármasság: Rastignac lelki tusáját, vívódásait két oldalról billentgeti" Goriot és Vautrin, így a mű feszültségét a jó és rossz közötti ingadozás teremti meg (megöli-e Rastignac a mandarint?). A szerkezet kitűnően konstruált, minden összefügg, és az író határozottan vezeti a történet összeszövődő szálait. A mindkét miliőben otthonos főszereplők sajátos kapcsolatrendszerben állnak egymással. Goriot lecsúszásával, kirekesztődésével párhuzamosan emelkedik a társaságba bekerülő Rastignac státusa.

A mű lassú, részletező leírással kezdődik, az expozícióban Balzac ironikusan az olvasóhoz fordul Goriot titkolt balsorsának történetével". (A műben a szerzői jelenlét is érvényesül: az író sejtet, elhallgat, előreutalásokkal meghatározza a főszereplők sorsának alakulását.) Részletesen leírja a panziót, jellemzi - az anyagi helyzetüknek megfelelő (a második emelettől felfelé többnyire sanyarú) körülmények között élő - bennlakókat és a külső kosztosokat. Bár a mellékszereplők előéletét nem ismerteti a szerző, mivel ebédidőben tizennyolcan vették körül az asztalt", hosszú az expozíció. A cselekmény 1819 novemberében indul - Goriot ekkor már hat éve a panzió lakója és elszegényedett -; ez a drámai események kirobbanásának ideje": Rastignac ekkor találkozik a másik világgal", és Beauséant-né estélye megsokszorozza érvényesülési vágyát".

A tárgyilagos, harmadik személyű, mindentudó" előadás elsősorban a fiatalember nézőpontjából mondja el a történéseket, mert az ő bemutatása" zajlik addig, amíg levonja a konzekvenciákat. Ehhez Rastignacnak csupán néhány hónapra van szüksége, így a regényidő novembertől februárig tart. EugÁne a cselekmény során egyre gyakrabban szembesíti a látottakat - a fényűző szalonok, bálok és a nyomor kiáltó ellentétét (Beauséant-nénál a panzióra gondol, az operában Goriot odújára"; gondolatban egy pillanatra visszacsöppent a polgári panzióba, s mélységes undor fogta el"). De még vérében volt a családi kötelességek tudata" - lelkifurdalást érzett a húgaitól és anyjától kizsarolt pénz miatt is -, még képes a megbotránkozásra - elképed a Goriot-lányok magatartásán és azon, hogy Vauquer-né eltulajdonítja a médaillont -, zálogba teszi az óráját a temetési költségekért, de a sok szerzett tapasztalat hatására, a végső tanulság eredményeként, kihívja maga ellen a társadalmat.

A csattanós befejezéssel csak Goriot apónak - a műben teljes egészében feltárt - életútja zárul le, a többiek majd regények sorozatában szerepelnek még.

Az előkelő társaságban, a kispolgárság köreiben és az alvilágban ugyanazok a törvényszerűségek érvényesülnek; az azonos erkölcsi elvekről, a teljes erkölcsi válságról szóló (hasonló metaforikus képekkel is megjelenített) felismerések átszövik az egész művet: a társadalom posvány... aki kocsin jár benne, és úgy sározza be magát, az tisztességes ember, aki gyalog, az gazember. Ha valakit rajtakapnak, hogy bármi csekélységet eltulajdonít, ujjal mutogatnak rá a törvényszék előtt, ha egymilliót lop, akkor az erény hőseként ünneplik a szalonokban" (Vautrin); a világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon (Langeais hercegné); Rastignac is sártengernek látta a nagyúri világot: aki a lábát belemártja, nyakig elmerül benne". A viszonylag tiszta lelkek" nem is maradhatnak meg sokáig ebben a világban": Goriot meghal, Beauséant-né elvonul a világtól". Mindenki elveszti illúzióit", az író mindenkit megfoszt valamitől  kikutatja a bűnt, felboncolja a szenvedélyt" (Victor Hugo).

A Balzac-figurák kivételes egyéniségek, érdekes jellemek", monumentálisra felnagyított hősök. Minden szereplőjének ugyanúgy a szenvedélyesség az alapvető vonása, mint neki A legelőkelőbb arisztokratáktól a plebejusok legszegényebb rétegeiig minden szereplője jobban habzsolja az életet, tevékenyebb és ravaszabb a harcban, [...] mohóbb az élvezetekben, mint a való élet színjátékában bárki. Vagyis Balzacnál még a kapus is zseniális. Minden lélek egy-egy fegyver, melynek minden porcikája akarattal van töltve" (Flaubert).

Rastignac, a karrierista fiatalok ambiciózus nemzedékének jellegzetes figurája igazi délvidéki"; elszegényedett, de jó képességű (tanulékony!) nemesifjú Angouléme környékéről. Az érvényesülés, a felemelkedés vágya keríti hatalmába, és származása, párizsi arisztokrata rokoni kapcsolatai miatt viszonylag könnyen be is kerül az előkelő társaságba. A Goriot-rejtélyt bogozgatja, közben Nucingenné szeretője lesz; belátja, ha tisztességes marad, örökre nyomoroghat; így inkább feladja erkölcsi fenntartásait. A mű az ő válaszút-regénye: konfliktushelyzetében döntenie kell; a vezérmotívum az ő megkísértése, beavatása. Kezdetben még járatlan a társasági életben, gyanútlanul baklövéseket követ el, de érvényesüléséhez nemcsak Vautrin, hanem a másik rezonőr, Beauséant-né is ellátja tanácsokkal (minél hidegebben számít, annál biztosabban jut előre"; ne tekintse másnak a férfiakat és a nőket közönséges postalovaknál, melyeket otthagy az állomáson"), és a márkiné Ariadné-fonalként" a nevét is adja, hogy Rastignac elindulhasson az útvesztőben". A társadalom két szélső pólusáról kapott tanácsok után Eugene (a milliomos Victorine helyett) Delphine-t választja, de karrierje szempontjából ez sem bizonyul rossz döntésnek: Balzac (a ciklusban) végigviszi az érvényesülés útján; igazi karriertörténete a többi mű hátteréből figyelhető meg. (A - korábban keletkezett! - Szamárbőrben már másokat beavató életművész-dandy: Én úgy találtam, hogy nincsen a világon jobb módszer, mint nekiesni mohón a gyönyörűségeknek.") Rastignac életrajzát Balzac meg is fogalmazza az Éva lánya előszavában (1839): Rastignac (EugÁne Louis), R. báró és báróné elsőszülött fia a Charente megyei R.-ban született 1799-ben, 1819-ben Párizsba jön, jogot tanul,

a Vauquer panzióban lakik, itt megismerkedik Jacques Collinnel, aki Vautrin néven rejtőzik, és ugyanitt barátkozik meg Horace Bianchonnal, a híres orvossal. Beleszeret Delphine de Nucingenbe akkor, amikor az asszonyt elhagyja de Marsay gróf. Nucingenné apja egy volt tésztagyáros, Goriot úr, akinek temetését Rastignac fizeti. A nagyvilági élet arszlánjainak egyike; szoros kapcsolatban áll a kor fiataljaival. További sorsáról A Nucingen-házban olvashatunk: férjhez adja mindkét húgát (egyiket A családi béke egyik szereplőjéhez, a másikat egy miniszterhez). Öccsét, Gabrielt (aki, mint az az 1828-ban játszódó Falusi plébánosban olvasható, a limoges-i püspök magántitkára), 1832-ben püspöknek nevezik ki. Rastignac (Nucingenné révén) karriert csinál, s szeretője lányát később feleségül veszi, így szerzi meg az elzászi báró millióit. Gróf lesz és Franciaország pairje, háromszor miniszter. Messze túlszárnyalja Maxime de Trailles-t és de Marsay-t (és a bosszút is megízlelheti: de Trailles gróf hozzá megy majd kéregetni). Vautrin segítsége - a bérgyilkosság ajánlatának elfogadása - nélkül is érvényesül, fényes pályát fut be. A küzdelemben elveszti önértékét, de ha el

is fogadja a világot, ha él is Vautrin tanácsaival, már sohasem feledkezhet meg arról, hogy van az emberben, s így benne is, egy jobb rész, s hogy azzal is együtt kell élnie" (Szávai J.).

A szenvedélyre predesztinált ember", Goriot, az apaság mániákusa". Vejei kompromittálónak találják származását; a társaság parancsainak engedelmeskedő, érzelmeiket elfojtó lányai mindenétől gátlástalanul megfosztják; elszegényedése után pedig teljesen feleslegessé válik. (Mikor a citrom jól ki volt facsarva, leányai az utcasarkon hagyták a citromhéjat.") Monomániás alakjában Shakespeare-i szenvedélyek" tárulnak fel: ő a modernkori Lear király - csakhogy ebben a társadalomban nincs legkisebb gyerek", Balzac nem teremthet Cordéliákat Az expozícióban még ellenszenvesnek tűnő figura Rastignac nézőpontjából egyre rokonszenvesebbé válik - Tyűha, micsoda ember az" nem hülye és nem is gyenge" élete rejtelmesebbnek látszik" -, majd a fiatalember fokozódó csodálattal szemléli szobaszomszédja önfeláldozását. Az öreg - önzésből" - maga is mesterkedik azon, hogy Rastignacot összehozza kisebbik lányával; utolsó anyagi lehetőségeinek felhasználásával egy lakást is berendez nekik. (Lemondó, önzetlen szeretetének példája akadályozza meg Eugene-t, hogy eladja magát Vautrinnek.) Az örök Atya" végzetét tehetetlensége okozza: a férjeiknek kiszolgáltatott lányokon már nem segíthet -; haláltusájában ki is fakad önzésük ellen, de végül megbocsát -, sorsa példázza Balzac egyik tanítását: kincseskamra az emberi szív, de aki egyszerre kiüríti, tönkrejut".

Vautrin (Jacques Collin, a Vasfejű, majd Carlos Herrera) - megannyi bűnügyi regény hősének ősalakja" (Babits) - szökött fegyenc. A kérlelhetetlen logika embere"; válogat (eltapos és kiemel) tetszése szerint, sakkozik az emberekkel" - akárcsak Don Quijote, szeretem megvédeni a gyengéket az erősekkel szemben"; a tetteket eszközöknek tekintem, csak a célt látom magam előtt". (Könnyedén olvasott a diák lelkében" is.) A lélekidomár" (Elveszett illúziók), a diabolikus kísértő", a beavató" azt az időpontot választja a kísértésre, amikor a feltörekvő fiatalember habozik: Rastignac ugyan még nemet mond kegyetlen ötletére, de azért Vautrin gondolatai megfogannak benne; (a nála gyengébb) Lucien de Rubempré megkísértését Herrera spanyol kanonok" könnyebben végzi: tananyaga az Elveszett illúziókban is ugyanaz: el kell titkolni a cél elérésének eszközeit", majd ha gazdag lesz, akkor megengedheti magának a becsület fényűzését" - cinikus álláspontja jó lehetőség a társadalom bűneinek teljes leleplezésére. Sajátos filozófiai rendszere szerint ő sem erkölcstelenebb, mint akárki más; a Kurtizánokban már a vizsgálóbíró munkatársa Előismereteivel épp ő a megfelelő ember a rendőrségnek - és majd rendőrfőnökként nyugdíjazzák.

A szélsőséges, szenvedélyes jellemek, a váratlan fordulatok, a lelepleződések (Vautrin) és a felismerések (Goriot, Rastignac) a romantika eszköztárából valók, de Balzac úgy vélte, hogy a végzet, a véletlenek mutatják be leghívebben a társadalom ellentmondásait. Romanticizmusán kívül sokat támadták dagályos, harsány stílusa miatt és túlrészletező leírásaiért is, de a Goriot  már azok jöttét jelzi, akik a valóságot tudós pontossággal törekedtek rekonstruálni; az Emberi színjátéktól vezet az út a Rougon-Macquard ciklusig aztán jön Maupassant" (Maudron). Balzac a művészet fejlődésének átmeneti szakaszát képviseli,  romantika és realizmus között annyira elmosódik a cezúra, hogy egyes írók, pl. Balzac, Stendhal esetében szinte lehetetlen eldönteni, melyik irányzathoz sorolandók. Mégsem az első romantikus versekkel kezdődik számunkra a modern irodalom, hanem olyan regényekkel, mint a Vörös és fekete és a Goriot apó; itt húzódik a határ a bennünket közvetlenül érintő, aktuális művek és a régiek között.  A modern irodalom olyan emberek történetével indul, akik kortársaink: romantikus jellemük, hontalanságuk és kiábrándultságuk alig változik Julien Soreltől és Lucien de Rubemprétól Charles Swannig és a tulajdonságok nélküli emberig" (Hauser A.).

A regényt Lányi Viktor fordította.

Vissza

copyright © László Zoltán 2005 - 2010
e-mail:
Literatura.hu